2016. május 20., péntek

2015 legjobb albuma Sarah szerint

A 2015-ös év bővelkedett a jobbnál jobb albumokban, dalokban, koncertekben. Persze nem hallgattam meg a világ összes albumát, ezért lényegében ez a bejegyzés inkább arról szól, hogy szerintem az általam kedvelt bandák közül melyiknek volt a legjobb a korongja. Nem szakmai vagy egyéb alapon döntöttem, egyszerűen csak az számított, hogy az adott albumról minél több számot szeressek, fújjam kívülről, tudjam a dalszövegüket, és nyomot hagyjanak bennem.
Az indulók:
- Fall Out Boy: American Beauty/American Psycho (Vannak rajta jó számok, de nem annyira jöttek be, mint amennyire vártam.)
- Papa Roach: F.E.A.R. (Szinte mindegyik számból tudnék dúdolni pár sort csak a címe alapján. Nagyon jóra sikerült.)
- Marina and the Diamonds: Froot (Az összes eddigi Marina számot imádtam. Valahogy ezek közül viszont a legtöbb nem jött be.)
- Three Days Grace: Human (Az első albuma a bandának, az új énekessel, Matt Walst-tal, akit nemsokkal korábban ismertem meg a My Darkest Days-nek hála. Ott imádtam a dalaikat, és természetesen a Three Days Grac dalaival is nagyon jóban voltam. Az album tetszett, néhol kicsit érezni, hogy más stílus jött össze a két fél találkozásakor, de szerintem egész ügyesen megoldották azt, hogy Adam lelépett, és éldegéltek tovább. A legtöbb szám tetszett.)
- Halestorm: Into the Wild Life (Nagyon kíváncsian vártam ezt az albumot, mivel a kislemezként kiadott Amen és Apocalyptic nagyon elnyerte a tetszésemet. Nem is lett rossz, csak valamiért nem mindegyik dalért kezdtem el rajongani.)
- Adam Lambert: The Original High (Hagyjuk. Nagy Adam Lambert rajongó voltam már vagy '09 óta, de most nagyon egyik szám sem tetszett. Változnak az idők...)
- Breaking Benjamin: Dark Before Dawn ( Itt is hasonlóképpen álltam hozzá az új album megjelenéséhez, mint a Halestorm-nál. A kislemezek tetszettek, ezért nagyok voltak az elvárásaim. Azóta sem tetszett meg a többi szám.)
- Bullet for My Valentine: Venom ( Korábban csak két számot ismertem a bandától, ezért már nem is tudom hogy találtam rá a Venom című dalra, amit azóta is szívesen hallgatok. A többi dalt is meghallgattam az albumról, de azok nem fogtak meg.)
- Selena Gomez: Revival (A Good For You és a Same Old Love eszméletlenül tetszettek, amikor meghallottam őket. Úgy tűnik itt is a legjobb dalokkal reklámozták az albumot, amin a többi szám nagyon nem jön be, pedig adtam nekik pár esélyt, mivel az összes korábbi Selena Gomez dalt és albumot kívülről fújom.)
- Demi Lovato: Confident (Az ő dalaival is úgy vagyok, mint Selena Gomez-ével, imádtam az eddigi albumait. Az újról első sorban a Confident tetszik és a Cool for the Summer, esetleg egy szomorú számot keresve még a Stone Cold is becsúszna a kedvenceim közé. A Kingdom Come koncepciója tetszik, csak mivel nem nagyon szeretem a rappet, ezért Iggy Azaleah részét sem komálom annyira. A többit nem szerettem meg.)
- Escape the Fate: Hate Me (Majdnem mindegyik számot kedvelem az albumon, szerintem nagyon jól összehozták, egyedül talán a Let Me Be hasonlít egy tini banda új dalára, de mivel nagyon megszerettem a bandát, elnézhető nekik, és a jelentése a dalnak, az pedig hihetetlenül aranyos.)

Azt hiszem elérkeztünk a lista végére. Tudom, hogy nagyon sok másik album is arra várna hogy meghallgassam és berakjam a listába, de sajnos jelenleg csak ennyivel szolgálhatok. Vannak előadók, akiket szeretek és jelent meg albumuk, de sajnos annyira nem keltette fel a figyelmemet a beharangozó dal, hogy utánanézzek a többi számnak.
Úgy érzem ez a verseny számomra csak a FEAR és a Hate Me között dőlhet el. A többieknek sajnos nem sikerült elérniük, hogy állandóan az ő számaikat hallgassam.
Tehát kijelenthetem, hogy 2015 legjobb albuma Sarah szerint:
Escape the Fate: Hate Me
A második természetesen nagyon szorosan követi az elsőt, épphogy egy ponttal veszített volna, ha pontozok. Ez pedig ugye a Papa Roach. FEAR.
Miért nem lettek fordítva? Nem tudom. Ez egy ilyen belülről jövő dolog. Dönteni kell, és nem tudok magyarázatot adni miért. Talán az is lehet, hogy azért nyert a Hate Me, mert az év végén jelent meg, a másik pedig év elején, ki tudja? :)
Remélem ti is követitek a kedvenc bandáitokat és ti is szívesen hallgatjátok az új számaikat. Hiába tűntem szőrös szívűnek, ha jönnek az újabb dalok a kedvenc előadóimtól, úgy is rongyosra fogom hallgatni őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése